A közlemény szerint május 28-30. között Szabadkán, a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban és a Hajdújárási Lurkóházban dolgoztak orvosaik. Munkájukat a Szabadkai Katolikus Karitász, a Szabadkai Nagycsaládosok Egyesülete és Hajdújárási Lurkóház segítette.
 
Mint írták: a ferencesek által működtetett Lurkóházak napközis rendszerben a Délvidéken a legrászorulóbb, a legrosszabb körülmények között élő gyermekek gondozását vállalták fel. Ezekben a házakban a munkatársak a gyerekek étkeztetését, tanulását-felzárkózását biztosítják, ellátják őket ruhákkal, tisztálkodó szerekkel.
 
A Katolikus Karitász orvosmissziójának munkája június második felében az óbecsei és a dreai Lurkóházban folytatódik.
 
"A határon túl felnövő gyermekeink szempontjából nagyon fontos, hogy a magyar kormány elindította nagyszabású kárpát-medencei óvodafejlesztési programját és ennek keretében az Orvosmisszió támogatásával abban is segít, hogy a gyermekek a legalapvetőbb prevenciós szűrővizsgálatokban részesülhessenek" - emelték ki. Orvosaik az egész országból érkeznek, többek között Pécsről is, ahonnan szemész, fogorvos és radiológus is segíti az orvosmissziót. Ezért köszönetképp, továbbá a magyar egészségügy nyújtotta szakmai támogatásért, a karitász mellkas műtétek során használatos szívót ajándékozott a pécsi klinikának - írták.
 
Közleményük szerint a misszió 2017-es elindulása óta több mint 3 ezer óvodás és kisiskolás szemészeti, fogászati és ortopédiai, csaknem 2 ezer felnőtt vérnyomás, vércukor és EKG vizsgálatát és 500 nőgyógyászati rákszűrést végzett el. Elkészíttetett 700 szemüveget és ezer lúdtalpbetét adott a szűrések során a gyermekeknek. "Az elmúlt mintegy négy évben az elszakított területek 23 településén (elsősorban Kárpátalján és a Délvidéken, de Erdélyben is) 35 szűrővizsgálatot végeztek", csapatuk létszáma a kezdeti 9-ről több mint 70-re nőtt - írták.
 
Felhívták a figyelmet, hogy "a kárpát-medencei magyarság az elcsatolt területeken Kárpátalján és a Délvidéken van a legnehezebb helyzetben", orvosaik ezért elsősorban ott segítik a gyermekek és az idősek vizsgálatát. 2019-től nőgyógyászati rákszűréssel és kismamáknak szóló tanácsadással is segítik a határon túl élő magyar családokat - olvasható a karitász közleményében.