A közlemény szerint az április-májusban lefolytatott országos piacfelügyeleti ellenőrzés a szabadtéri sport- és fitness eszközökre és a vasalt utakra terjedt ki. Kondiparkokat az ország minden részében találni, még a legkisebb településeken is. A via ferrata biztosítókötélből és egyéb rögzített mászószerelvényekből álló berendezés, amelynek útvonala jellemzően sziklás terepen vezet. Ilyen mászóösvényből egyelőre négy működik idehaza, a Cuha-völgyben, Cseszneken, Sárospatakon és Tatabányán.  
 
Fokozott veszélyt jelenthet, ha ezeknek az eszközöknek, pályáknak nem megfelelő a szerkezeti kialakítása, stabilitása, az üzemeltetésük vagy meghibásodás esetén javításuk kívánnivalót hagy maga után. Ellenőrzésükre egy tavaly novemberben hatályba lépett jogszabály biztosított hatáskört a fogyasztóvédelmi hatóság számára. A mászóösvényeket és kondiparkokat tehát lényegében azonnal vizsgálni kezdték, amint az időjárás és a veszélyhelyzeti rendelkezések lehetővé tették a használatukat - írták.
 
A kültéri sporteszközöknél elsősorban a megfelelőségi tanúsítvány meglétét, érvényességét ellenőrizték. A vasalt utak esetében főként azt kérték számon az üzemeltetőkön, hogy elvégezték és előírásszerűen dokumentálták-e a március végéig esedékes éves vizsgálatot. Azt is megnézték, hogy az alapvető használati és biztonsági előírásokat taglaló tájékoztatás a helyén van-e a mászóösvények indulási pontjánál - tették hozzá.
 
A közlemény szerint Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: "a kollégák minden megyében megfordulnak majd a hagyományos nyári vizsgálati helyszíneken is. Mindenütt az aktív szórakozást biztosító élményeszközöket, az aquaparkokban így például a vízi csúszdákat, a gyerektáborokban többek között az ugrálóvárakat ellenőrzik majd. Az idénynyitó vizsgálat eredményei a napokban érkeznek be a kormányhivataloktól. Az ITM az adatok összegzése után, várhatóan még júniusban ismerteti az első szünidős ellenőrzés tapasztalatait."