A veszélyjelzés szerint felhőszakadás veszélye miatt másodfokú figyelmeztetést is kiadtak Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére. Békés, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
 
Emellett Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Zala megyére zivatarveszély miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
 
Csütörtökön az ország keleti harmadán még előfordulhatnak további zivatarok, közülük az intenzívebbeket elsősorban felhőszakadás kísérheti (rövid idő alatt lehulló 30-50 milliméternyi, néhol akár ennél is több csapadék), de kisebb eséllyel 60-80 kilométer/óra feletti széllökés, illetve jégeső is társulhat hozzájuk. Emellett a délnyugati határvidékre is besodródhatnak dörgéssel, villámlással kísért záporok.
 
A zivatarok az éjszakai órákban fokozatosan mindenütt lecsengenek - írták.
 
Pénteken napközben kevesebb helyen, elsősorban a Dél-Dunántúlon, illetve megközelítőleg a Salgótarján-Békéscsaba vonaltól északkeletre alakulhatnak ki zivatarok. Kiemelten az északkeleti megyékben intenzívebb zivatar is valószínű az említett kísérőjelenségekkel.
 
Megjegyezték azt is, hogy péntek hajnalban az északi, északkeleti tájakon, valamint a nyugati határvidéken átmeneti ködfoltok képződhetnek.