Varga Mihály az eseményen azt mondta: a létesítmény egyszerre ad lehetőséget a sportolásra és a kikapcsolódásra, ugyanakkor új munkahelyeket is teremt.

Szólt arról: az, hogy Budapesten 2024-ben nem tartanak olimpiát, nem jelenti azt, hogy a sportberuházásokról és fejlesztésekről le kellene mondani, arról pedig különösen nem, hogy a magyar vidéknek a kormány lendületet adjon.

Elmondta azt is: a kormány a tanuszodák építésének támogatásával azt szeretné, hogy "egészségesebb nemzet legyünk, gyerekeink megtanuljanak úszni", sportoljanak. Ehhez azonban uszodákra van szükség - jegyezte meg, hozzátéve: bízik abban, hogy Mezőkövesdnek ez egy olyan sport létesítmény lesz, amely a következő generációknak úszásban, vízilabdában és más sportágakban is öregbíthetik a város hírnevét. 

Tállai András azt mondta: a tanuszoda a mezőkövesdi gyermekek, fiatalok és diákok egészséges életmódra való nevelését szolgálja, a város "épül, szépül, és már eléri a megyei városok fejlődési szintjét".

Fekete Zoltán, Mezőkövesd polgármester egyebek mellett arról szólt az átadáson, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város képviselőtestülete 2015-ben döntött az uszoda építésérők. A kivitelezést a helyi Szilvási Kft. végezte, a kormány 400 millió forintot biztosított, a város ehhez 106 millió forintot tett hozzá.