Valamennyi középfokú oktatási intézmény nappali tagozatának első, második, vagy harmadik évfolyamos tanulói jelentkezhetnek a meghirdetett támogatás elnyeréséért. A szakiskolák pályázatba bekapcsolódó diákjainak vállalniuk kell az érettségi megszerzését is, tehát tanulmányaik ennek megfelelő további folytatását a szakiskola befejezését követően.

A támogatás elnyerésére benyújtott pályázatok beküldési határideje: 2018. június 30.

A nyertes tanulókat az egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmassági vizsgálatokat követően választják ki, s velük a főkapitányság támogatási szerződést köt.

 A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vállalja, hogy a támogatott részére, középiskolai tanulmányai hátralevő idejére az alábbi juttatásokat biztosítja:

•         számla vagy egyéb igazolás alapján a diákotthoni, kollégiumi szállás és a menzai étkeztetés költségeinek teljes körű térítése;

•         tanévenként – számla alapján, legfeljebb 25.000 forint értékben – ruházkodási segély;

•         tanszersegély

•         Az előző félév végi tanulmányi eredmény függvényében a tanév alatt, havi rendszerességgel folyósított pénzbeli juttatás:

 3,00 – 3,50 tanulmányi átlag esetén nettó 2000 Ft/hónap,

3,51 – 4,00 tanulmányi átlag esetén nettó 3000 Ft/hónap,

4,01 – 4,50 tanulmányi átlag esetén nettó 4000 Ft/hónap

4,51 – 5,00 tanulmányi átlag esetén nettó 5000 Ft/hónap

A pályázatot nyert tanuló(k)nak a támogatásért vállalniuk kell, hogy középfokú tanulmányaik eredményes befejezését követően – rendőri szolgálat vállalása céljából – jelentkeznek valamelyik rendészeti szakközépiskolába vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság először huszonegy éve hirdette meg a cigány származású fiatalok rendőrré válásának elősegítését célzó ösztöndíj pályázatát. Az elmúlt években több mint 60 diákkal kötött szerződést a rendőrség.

Az Országos Rendőr-főkapitányság a középiskolás diákok pályázatához hasonlóan a felsőoktatási intézmények nappali vagy levelező tagozatán tanuló fiatalok részére is meghirdeti az ösztöndíjpályázatot. Ennek a támogatásnak az elnyerésére nappali tagozaton jogi, igazgatási, gazdaságtudományi, műszaki vagy informatikai, orvosi képzési területen tanuló cigány származású fiatalok pályázhatnak.