Az Otthon Melege Program háztartási nagygép-csere alprogramját az észak-magyarországi régióban is óriási érdeklődés övezte, 10 ezernél több pályázó jelezte támogatási igényét - áll a közleményben. 

A múlt héten az első két régióból (észak-, és dél-alföldi) összesen több mint 16 ezer pályázó jelentkezett a hűtő- vagy fagyasztókészülékek, mosógépek, mosó-szárítógépek energia-megtakarítást eredményező cseréjére. 

A folytatásban elsőként a nyugat-dunántúli régióban élők nyújthatnak majd be pályázatot, augusztus 16. szerda reggel 8 órától, elektronikus úton, a pályázati portálon (http://hgcs2017.nfsi.hu/) keresztül.

A pályázati adatlap előzetesen is kitölthető. Ha valakinek az internetes ügyintézés akadályokba ütközik, lehetősége van a nevében eljáró közreműködését kérni, ilyenkor pályázati útmutatóhoz mellékelt meghatalmazotti nyilatkozatot kell kitölteni.

A 2014 szeptemberében indult Otthon Melege Program már több mint 130 ezer háztartás energiahatékonyságát javította - írták.