A Füzesabonyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya 10020/54/2018. bűnügyi számon nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének gyanúja miatt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2018. január 18-án 11 óra 10 perckor ismeretlen tettes az általa vezetett, feltehetőleg szürke színű tehergépkocsival közlekedve Poroszlón, az Alkotmány út és Fő út kereszteződésében összeütközött egy kerékpárossal, majd megállás nélkül Tiszafüred irányába tovább hajtott. A baleset következtében a kerékpáros férfinak orvosi ellátást igénylő sérülései keletkeztek. Az eset szemtanúja volt egy miskolci férfi, aki segítséget is nyújtott a helyszínen.

A rendőrség kéri, hogy az említett miskolci lakos, valamint további esetleges szemtanúk jelentkezzenek személyesen a Füzesabonyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztályán, vagy tegyenek bejelentést a 06-36/522-111-es szám 4039-es mellékén, továbbá az ingyenesen hívható 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, illetve névtelenségük megőrzése mellett a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán.