A cég több mint 8 millió maszkot, 14 millió kesztyűt, 170 ezer liter fertőtlenítőszert és közel 300 ezer tesztet adott a Covid-elleni védekezéshez a munkatársaknak, ahol lehetett védőoltást is felajánlott számukra.
 
Közölték azt is, hogy a társadalmi felelősségvállalás jegyében a csoport több mint 5 millió dollárt adományozott a világjárvánnyal kapcsolatos egészségügyi támogatásokra.
 
Ebből Magyarországon mintegy 1,5 millió dollár értékű adománnyal támogatták az egészségügyi válsághelyzet kezelését és a megelőzést különböző területeken. A Mol Románia 1,3 millió, a Mol-csoport horvát tagja mintegy 500 ezer, a Slovnaft több mint 540 ezer dollárt fordított adományokra, de Szerbiában és Csehországban is juttattak erre a célra. Pakisztánban segítették egy karanténközpont létrehozását, és a működési területén élő helyi közösségek ellátását egyéni védőfelszerelésekkel.
 
Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató korábban azt mondta: a világjárvány és a gazdasági válság példátlan kihívások elé állította a vállalatcsoportot, de a Mol kezelte a helyzetet, és megerősödve zárta a 2021-es évet.
 
Az éves jelentés szerint a csoport 2020. évi újrabeszerzési árakkal becsült, tisztított EBITDA-ja (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye) 16 százalékos csökkenéssel 630 milliárd forintra (2,05 milliárd dollár) csökkent 2020-ban, az idén 2,3 milliárd dollárra számítanak.